Magunkról

A csapat 1989. szeptember 29-én alakult Mekler Andrea vezetésével a volt úttörõcsapat jogutódjaként.
Az alakuláskor a fő cél az iskolában tanuló gyerekek foglalkoztatása volt.

Az azóta eltelt évek alatt a számtalan vízitúra mellett nagy számú szárazföldi hétvégi és szabadidõs program is szerepelt a repertoárunkban.

Minden évben más-más folyóra megyünk evezni és az ott fellelhetõ látványosságokat is felkutatjuk, megcsodáljuk. A komoly nemzeti értékek / pl.: esztergomi Bazilika, visegrádi vár / mellett a könnyebb szórakozás (nyári bob pálya) is helyet kap a túrákon.

 

 

 

 

 

A túrákon megtanítjuk a gyerekeknek, hogy kell sátrat jól és gyorsan felállítani, hogy kell egy szál gyufával tüzet gyújtani, hogy kell evezni, hajót kormányozni.

Utóbbi években napközis táborral frissítettük gyermekprogramjaink listáját, ahol nem titkolt cél, hogy a tábor résztvevőit bevonjuk az egyesület rendszeres programjaiba. Évek alatt elértük, hogy mára a tagság rendszeresen találkozik hétvégenként a csónakházban, és ők, azért hogy itt lehetnek és jól érezzék magukat, mindent megtesznek. Szalonnasütõt készítenek, stéget javítanak, 2000-ben 400000 Ft pályázati nyereményből 127m2 emeletráépítést is megvalósítottak!

Jövõbeli céljaink között szerepel a csónakház további fejlesztése, új hajók vásárlása, a túrafelszerelés korszerűsítése.